Blog

Michelle és Barack Obama is járt párterápiára

Michelle Obama, a most novemberben megjelenő memoár kötetében az Így lettem-ben, sok – eddig ismeretlen – történetet oszt meg az olvasóval magáról, a családjáról, a választásokról, és a Fehér Házról.

Mélyről jövő vallomásokban és magukkal ragadó történetekben bővelkedő könyvében bepillantást enged élete kulcsfontosságú pillanataiba – a Chicago déli részén töltött gyerekkorától vezetői pozícióba kerüléséig. Beszámol többek között arról is, hogyan sikerült egyensúlyt teremtenie karrierje és az anyaszerep között, illetve a család életéről a Fehér Házban.

Többek között megosztja azt is, hogy férjével, Barack Obamával, aki 2009 és 2017 között volt amerikai elnök, párterápián is részt vettek, mivel időnként nehéz időszakokon mentek keresztül, főleg miután Barack 1997-ben Illinois állam szenátusának tagja lett. Mint írja: „férjével részben a párterápia keretében tanultak meg beszélni a problémáikról”. Michelle arról is beszél, hogy mit érzett, miután érzelmileg nyitni tudott férje felé: a vágy, a hála, a csodálat és a kiteljesedés érzései munkálkodtak benne.

Párterápián nagyon sok mindent megérthetünk a saját, illetve a párunk viselkedéséből, el tudja mélyíteni a kapcsolatunkat a másikkal, és segíthet annak elsajátításában, hogy hogyan lehet hosszú időre megőrizni a szenvedélyt egy kapcsolaton belül. Ezért nem feltétlenül csak akkor érdemes párterápiára elmenni, ha valamilyen konkrét probléma merülne fel. 

Párterápiára akkor is érdemes elmenni, amikor közvetlen a párkapcsolatot érintő problémával állunk szemben. Az ilyen szituációkat a leghatékonyabban a pár mindkét tagjának részvételével lehet megoldani. Néhány példa a teljesség igénye nélkül, amikor hasznos lehet a párterápia:

  • valamilyen párkapcsolati válság;
  • szexuális problémák;
  • gyermek születése utána megromlott párkapcsolat, szexuális élet;
  • féltékenység megjelenése a pár egyik tagjánál;
  • megcsalás, a harmadik személy a kapcsolatban;
  • rendszeresen visszatérő konfliktusok;
  • ha szeretnénk rátekinteni, hogy hová tart a kapcsolatunk, van-e közös jövőnk?

 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, vagy szükségét érzi párterápiának akkor forduljon hozzánk bizalommal! Dorogon és a 12. kerületben a Déli pályaudvarnál található központjainkban párterápiára szakosodott pszichológusaink (páros vezetési technikával), szeretettel várják a fejlődés útjára lépni szándékozó párokat. Amennyiben vidéken vagy külföldön él úgy online tanácsadási formában is tudunk segítséget nyújtani, Skype-on vagy bármilyen más online platformon keresztül.

 

Somogyi Kata

Pszichológus, pár- és családterapeuta

(gyerek, serdülőpár- és családterápia)

(Budán (XII), Dorogon vagy Online)

Write a Comment