Ajánlók


Po Bronson és Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

1159772_5

Szeretettel ajánlom minden szülőnek, leendő szülőnek és pedagógusnak, pszichológus kollégának ezt a könyvet.

Véleményem szerint sok mindenre rávilágít ez a hasznos közérthető olvasmány, amitől megérthetjük, hogy miképpen nevelhetünk kiegyensúlyozott, magát értékelni tudó gyerekeket.

A lényeg most is a részletekben rejlik! Példa erre a könyv egyik részlete:

Nem mindegy, hogy a gyermek intelligenciáját, eszét dicsérjük, vagy az igyekezetét.

„Ha az igyekezetre tesszük a hangsúlyt azzal olyan változót adunk a gyerek kezébe, amelyre van befolyása”- vagyis olyannak fogják látni magukat, akik képesek kontrollálni saját eredményességüket.
„Ha viszont a velük született intelligenciát hangsúlyozzunk, az nem nyújt kapaszkodót, ahhoz, hogy jól kezeljék a kudarcot és elbizonytalanodnak és később leértékelik magukat”- Dweck

Nem mindegy tehát, hogyan fogalmazunk. Mondhatjuk rutinból, hogy ha valami jól sikerül gyerekünknek: „Látod milyen okos vagy!”
Vagy ha esetleg nem sikerül: „Neked több eszed van tőled többet vártam.”
De választhatunk egy másfajta megfogalmazást is: Milyen ügyes vagy, értékelem az erőfeszítést és hogy nem adod fel!
Ilyen és ehhez hasonló sok apró ám, de annál fontosabb dologra hívja fel a figyelmet ez a könyv, kezdve a megfelelő alvásmennyiségre, a korai tehetségmérés értelmére, a testvér-konfliktusokra, a kamaszkori lázadás tudományára, illetve arra is hogy miért hazudnak a gyermekeink?


Michael Ende: Álomfaló Csodamanó

covers_81725

A könyv segítséget nyújthat az éjszakai szorongásokkal és félelmekkel küzdő gyerekek és szüleik számára. Egy kedves kis manót ismerhetünk meg a könyvben, aki rossz álmokkal táplálkozik és ha a megfelelő versikét este elmormoljuk együtt, akkor eljön hozzánk a manó és elviszi a rossz álmokat, a jókat pedig békén hagyja.

A mesében sokat segít a manó Bóbiska király-kisasszonynak is, aki habár nagyon szeretett aludni rémálmok gyötörték. Édesapja a király felkerekedett és útja során megismerte a manót, aki elárulta neki a versikét és láss csodát hazatérve elmondta a lányának, aki azóta is édes álmokat lát.


Nicholas Sparks: Az utolsó dal

3036367_5

Nicholas Sparks könyve egyszerre két ember megható történetét hozza közel hozzánk: egy lányét és egy apáét. A lány regénye kamaszkori lázadásról, barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az apáé egy házasság kudarcáról, a gyerekek iránti feltétlen szeretetről szól.

Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti szülővárosában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba apjával, megbántottnak és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak. A megrázó történetet baljós sejtelmek és közössé váló álmok alakítják.

Az utolsó dal mégiscsak egy szerelmes-regény; arról az érzésről szól, amely először gyújtja meg a szívet, boldogságot és kétségeket szül, és van olyan erős, hogy két fiatalt összekössön.

A könyv maga az élet, minden szépségével és szörnyűségével, az első szerelemmel, családi szeretettel, összetartással, titkokkal és megbocsátással.
Kedves, bájos, ugyanakkor szívtépően megrázó.

A könyvből 2010-ben film is készült, amit a könyv írója adaptált mozivászonra.


Gondolatok M. Scott Peck: Úttalan utakon-ból

Úttalan utakon

Az emberi ideg- és elme-megbetegedések elsőrendű oka a problémák és a szenvedés elkerülésére való hajlam. Jung: “A neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése.” Aki megtanulja az önfegyelmet, az megtanul szenvedni és fejlődni is.

 

Önfegyelem:   

  • a kielégülés késleltetése;
  •  a felelősség vállalása;
  •  az igazsághoz való ragaszkodás;
  •  és az egyensúlyozás.

 

A kielégülés késleltetése nem más, mint a fájdalomnak és az örömnek olyan beosztása, mely lehetővé teszi, hogy előbb túlesünk a fájdalmon, hogy aztán felhőtlenül élvezhessük az örömöket. Az atya bűnei: azt csináld, amit mondok, ne azt, amit én csinálok. Gyerekkorban a szülőt istennek tekintjük, és úgy cselekszünk, ahogy ő cselekszik. A példamutatásnál is fontosabb azonban a szeretet.

Az önfegyelem kezdete, amikor a szülő együtt szenved a gyerekkel mivel ezzel példát mutat. A szülői szeretet közvetlen terméke, hogy önmagunkat értékesnek gondoljuk, amely igen fontos feltétele az ép elmének és léleknek. A gyerek annál fontosabbnak érzi magát minél több időt töltenek vele. Aki értékesnek tartja magát az vigyáz is magára. Minden ember meg tud oldani bármilyen problémát, ha rászánja az időt. A problémamegoldást nem lehet siettetni, hanem tűrni kell a közben felmerülő feszültségeket, de még ennél is nagyobb hiba, ha arra várunk, hogy az magától megoldódjon. Az életben adódó problémákat csak úgy oldhatjuk meg, ha megoldjuk őket.

Legelőször is vállalnunk kell a felelősséget. A neurotikus túlságosan nagy felelősséget vállal, a jellem hibás nem eleget. A neurotikus önmagát tartja kisebb rendűnek, a jellemhibás viselkedését pedig a külső erők irányítják. Eldridge Cleaver: “Ha az ember nem része a megoldásnak, akkor a problémának.”

A hazugságok két alapvető fajtára oszthatók föl: kegyes hazugságokra illetve kegyetlenre. A kegyes hazugság önmagában nem valótlan, de elhallgatja az igazság lényeges részét. Ez a leggyakoribb fajta hazugság, s gyakran igen kóros is mivel nehezebb rájönni és szembesülni vele.

 

Sikeresen fejlődő élet során a következő vágyakat és magatartásformákat kell feladni:

  • A csecsemőkor állapota;
  • Az omniopotencia fantáziája;
  • A szülök teljes birtoklásának vágya;
  • A gyerekkori függőség;
  • A szülőkről alkotott téveszmék;
  • A kamaszkor mindenhatóságának érzete;
  • Az el nem kötelezettség “szabadsága”;
  • A fiatalság agilitása;
  • A fiatalság nemi képessége, illetve vonzása;
  • A halhatatlanság képzete;
  • Az ember gyermekei fölött gyakorolt hatalma;
  • A világi hatalom különböző formái;
  • Az egészség biztosította önállóság;
  • Az én és maga az élet.

Az egészséges depresszió jellemzi az átalakulást, mivel a lemondás mindig fájdalommal jár, mint a fejlődés általában. A halál adja az élet értelmét, ez a titok a vallás bölcsességének az alapja. Seneca: “Az ember egész életében élni tanul, s ami még meglepőbbnek tetszhet számodra, Luciliusom, az ember egész életében készül a halálra.” Csak azt lehet föladni ami már megvan. A nyerés vágyát nem lehet föladni akkor, ha az ember sohasem nyert. Előbb ki kell alakítani egy személyiséget, hogy föl lehessen adni. Az énnek előbb ki kell fejlődnie, mielőtt föladhatja az ember. Minden föladásért többet kapunk cserébe.

A szeretet: A szeretet biztosítja az indítékot s az erőt az önfegyelemhez. A szeretet a hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében. A szeretet és nem szeretet közötti különbség: a szerető ill. nem szerető személy célja. A szeretet meghatározása a mások szeretete mellett önmagunk szeretetét is magába foglalja. A szeretethez erőfeszítés kell. A szeretet akaratlagos jelenség – szádék és tett is. A szerelem a szexualitáshoz és az erotikához erősen kapcsolódik. Szerelmesek akkor leszünk valakibe, ha tudatosan vagy tudat alatt kívánjuk a velük való nemi érintkezést. A szerelem érzete kivétel nélkül minden esetben átmeneti érzés. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik a szeretet érzése, de azt igen, hogy a szerelem extázisa mindig elmúlik, a mézeshetek mindig véget érnek.

A szerelembe esés jelenségének lényege, hogy az egyéniség falai leomlanak, illetve az egyéniség összeolvad egy másik ember egyéniségével. Az én fölszabadulása, a szeretett emberrel való egyesülés és a magányérzet ezzel járó feloldódása adja a szerelem extázisát. A szerelem bizonyos értelemben regresszív állapot, mert a csecsemő állapotra emlékeztet, mivel ott még nem beszélhetünk két független személyiségről. Az egybeolvadással egyidejűleg ismét átérezzük a mindenhatóság, az omniopotencia érzését. A szerelemben a szeretet érzete szubjektív és illuzórikus. Valakibe beleszeretni nem akaratlagos cselekvés, nem tudatos elhatározás kérdése. Bizonyos fokig elhatározásunk függvénye, hogy miképpen reagálunk a szerelem élményére, az élmény megjelenése azonban akaratunktól független. A szerelemben az ember nem terjeszti ki énje határait, ellenkezőleg, a határok átmenetileg összeomlanak. Az én kiterjesztése erőfeszítést kíván, a szerelem nem. A valódi szeretet fejleszti a lelket, a szerelem nem. A szerelem szexuális jellege arra enged következtetni, hogy a szerelem nem más, mint a párosodás genetikusan meghatározott ösztönös része. Az én határainak időleges feladása nem más, mint általános reakció a nemi vágyakra, ami növeli a párosodás valószínűségét, így segítve elő a faj fennmaradását. Az érett házasság azon múlik, hogy a házastársak el tudják-e fogadni saját külön egyéniségüket, enélkül nem lehetséges valódi szeretet. Kathexis: egy az énünkön kívül lévő dolog, személy belső reprezentációja. (Kiterjesztjük énünk határát.) Maslow: fennsíkélmény: egyre több mindent fogadunk, szeretünk meg a világból, egyre inkább elmosódnak a határok és végül azonosulunk a világgal. A szerelemben a határok egy ember felé bomlanak le, illuzórikusan. Az orgazmus esetén egy fajta én határ leomlásnak lehetünk tanúi.

A miszticizmus lényege az a hit, hogy a valóság egy. Egyes misztikusok odáig mennek, hogy a megvilágosodáshoz a csecsemőkoréhoz hasonló regresszió vezet. Egyes emberek a felnőttkor kihívásai ellen ezzel védekeznek, s mint egy utat nyitva a skrizoféniához. A szerelem maga nem szeretet, de szerves része a szeretet nagy és titokzatos rendszerének. Függőség: Akinek az életben maradáshoz elengedhetetlen egy másik lény, az parazitaként élősködik a másikon. A kapcsolatból hiányzik a szabadság. A függőség állapota az, amikor valaki képtelen egészségesen létezni anélkül, hogy másvalaki iránta táplált érzelmeinek állandó biztonságát érezné. Aki a szeretet palástja alatt megfontolatlanul ad, rendszerint saját szükségleteit akarja kielégíteni, nem azét, akinek ad. A szeretet első formája a figyelem. Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete. Aki valóban szereti a másikat, nehezebben szánja el magát a bírálatra. Ilyenkor ugyanis az ember morálisan vagy intellektuálisan magasabb rendű helyzetbe kerül. Aki valóban szereti a másikat, nem szívesen tünteti föl magát magasabb rendűnek. “Az alázatosság nem más, mint a valódi önismeret. Aki valóban ismeri és érzi önmagát, igen alázatos kell hogy legyen.” Angol szerzetes.

Egyetlen házasságot sem nevezhetünk sikeresnek, ha a házastársak nem egymás legjobb kritikusai. Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen. A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Az ember minél őszintébben szeret, annál alázatosabb, s minél alázatosabb, annál óvatosabban nyúl a hatalomhoz.

Helytelen ha az ember szenvedélyeinek rabja, az önfegyelem azonban nem jelenti az érzelmek elnyomását. Az érzelmek rabszolgák, és az önfegyelem művészete azonos a rabszolgatartás művészetével. Az ember érzelmei energiaforrásként szolgálnak, s ezért tiszteletet érdemelnek. A rabszolgatartó általában két hibát szokott elkövetni. Az egyik hogy nem fegyelmezi a rabszolgáit, nem tudatosítja bennük, hogy ki az úr a házban. De ugyan ilyen káros a másik véglet, a bűntudatos neurotikus életmódja. Itt a rabszolgatartó annyira fél rabszolgáitól, hogy a legapróbb vétséget is szigorúan bünteti. A szabadság és az önfegyelem elválasztathatatlan egymástól – a valódi szeretet önfegyelme nélkül a szabadság mindig káros. A valódi szeretet önmagát táplálja.

 

Gyermekeid nem a te gyermekeid.
Az önnönmagáért sóvárgó élet fiai és lányai ők.
Általad, de nem belőled jönnek,
Veled vannak, de nem tieid.
Nekik adhatod szeretetedet, de gondolataidat nem,
Mert saját gondolataik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek nem,
Mert az a holnap házában lakik, hová
te még álmodban sem juthatsz el.
Formálhatod magad képükre, de őket saját képedre
formálni ne törekedjél.
Mert az élet nem halad hátrafelé s nem időzz a tegnappal.

Te vagy az íj, húrja pendül s gyermekeid élő nyílként szállnak el.
S ki tartja az íjat, látja a célt a végtelen útján,
és erejével vonja a húrt, hogy nyilai bizton, gyorsan
és messze szálljanak.
Örüljön az íj az íjász kezében;
Mert az íjász egyként szereti repülő nyilat
s az íjat, mely mozdulatlan áll.

(Alferd A. Knopf)

 

Egy házastárs nem csak a házasságban, annak a részeként létezik, hanem saját egyéni sorsának beteljesítésére is. 

És az együttlétben is legyen köztes hely,
Hol az ég szelei táncolhatnának
Szeressetek, de szeretetből ne fonjatok kötelet:
Tenger legyen, mely két lélek partja között mozog.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne igyatok egyazon pohárból.
Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne kenyéren éljetek
Énekeljetek és táncoljatok és örüljetek együtt,
de legyen mindenki olykor egyedül,
Mint ahogy a lant húrjai egyedül vannak, bár zenéjük egy.
Szíveteket ne adjátok egymás kezébe,
Mert csak az Élet keze tarthatja őket fel.
Álljatok együtt és mégse túl közel:
Mert a templom oszlopai külön állnak
és a tölgy és a ciprus nem nőnek egymás árnyékában.

(Alferd A. Knopf)

 

A pszichoterápia sikerének lényege az emberi elkötelezettség és a küzdelem. Fejlődés és vallás. Mindenkinek van valamilyen vallása, azaz rendelkezik valamilyen elképzeléssel a világról.

Tudatos énképünk kisebb nagyobb mértékben mindig elüt a tudatalatti párjától. A lelki fejlődés egyik legfontosabb része, hogy tudatos énkép közeledjen a tudatalatti valóságához. Freud a tudatalattit gonosznak gondolta, míg a jelen felfogás szerint az a bölcs.

Szerendipitás, azaz a mindennapok szerencsés véletleneinek csodája. Olyan értékes vagy kellemes dolgok fellelésének adottsága, amelyeket egyébiránt nem keresünk.

A kegy: Elősegítik és támogatják, védik az emberi életet és a lelki fejlődést; Működésük csak részben érthető a természeti törvények alapján, legalábbis ahogyan azokat a tudományos gondolkodás értelmezi; Gyakran és egyetemesen jelentkeznek az emberek életében; Bár a tudat hatást gyakorolhat rájuk, eredetük a tudatos akaraton és a tudatos döntés képességén kívül esik.

Az evolúció legkülönösebb jellemzője, hogy csoda, mert jelenlegi tudásunk alapján nem kellene léteznie. A termodinamika második törvényének értelmében az energia a szervezettebből a szervezetlenebb felé vándorol. Amikor eléri az alapszintet, akkor ott megáll s nem történik semmi. Ezt az állapotot nevezzük entrópiának. Az evolúció és az entrópikus erők ellentétes irányúak. Az evolúciót kiváltó erőt pedig nevezzük szeretetnek. Alfa és az ómega: A szeretet Istentől jön, azért hogy az ember tudjon fejlődni. Isten azért akarja, hogy fejlődjön az ember, hogy maga is Istenné váljon. Isten a fejlődés célja. Az evolúciós erőnek Isten az eredője és a célja. Isten a kezdet és a vég. Az eredendő bűn pedig a lustaság. Az emberek azért esnek bele a bűnbe, mert előtte nem hajlandók mérlegelni az adott helyzetet jó és rossz szempontból, ez pedig nem más mint lustaság. A lelkileg tovább nem fejlődés megint csak lustaság, ami az evolúció azaz Isten ellenében dolgozik. Ez az entrópikus erő, amit adott esetben ördögnek is nevezhetünk.


Esther Perel: Szeretkezés fogságban – A szexualitástól az erotikáig

 

 

Ez a könyv a pszichoterápia és a szexualitás mágikus világába vezet. Eseteket látunk, leginkább párterápiákat, melyek tönkrement házasságok rendbetételét szolgálja. Egyszerre van módunk nyomon követni a párok kihűlt szenvedélyének megértési folyamatát és azt a hatékony terápiás beavatkozás folyamot, amelynek végén az intimitás újra átélésre kerül és a kihűlt szenvedély újra lángra kap. Aki szereti Gabbard és Fonagy könyveinket, az Esther Perel kiváló könyvét is szeretni fogja. A rendkívül elmélyült, esetleírásokkal illusztrált könyv, amellett, hogy letehetetlen, fontos kapaszkodót jelent a szakembereknek a szex terápiás térben történő tárgyalásához, és a nem szakembereknek is, akik ízelítőt kapnak arról, hogyan is működik a hatékony pár- és pszichoterápia.

Akik hosszútávú kapcsolatban élnek, gyakran várják el szerelmüktől, hogy az illető egyszerre legyen a legjobb barátjuk és erotikus partnerük. Esther Perel úgy tartja, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban a vágy fenntartása két alapvető emberi szükséglet egyensúlyán múlik. Egyfelől igényeljük a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, az állandóságot — ezek azok az alapvető dolgok az életünkben, amelyek az otthon fogalmához kötődnek. De él bennünk — férfiakban és nőkben egyaránt — egy ugyanilyen erős igény a kaland, az újdonság, a rejtelem, a kockázat, a veszély, az ismeretlen, a váratlan meglepetés, az “utazás” iránt. A biztonság és a kaland iránti igény kielégítése egyetlen párkapcsolatban, amit ma szenvedélyes házasságnak hívnak, fogalmi ellentmondást jelentett egykor. A házasság gazdasági intézmény volt hajdanában, mely életre szóló partnerséget jelentett gyermekek és társadalmi státus, valamint utódlás és egymásrautaltság tekintetében. Ma azonban mindezek mellett elvárjuk partnerünktől azt is, hogy a legjobb barátunk legyen, hű bizalmasunk és szenvedélyes szeretőnk is ráadásul, és mi most kétszer olyan sokáig élünk. Tehát kiszemelünk valakit, és alapvetően azt kérjük tőle, hogy adja meg mindazt, amit régen csak egy egész falu volt képes megadni: Adj nekem társaságot, adj nekem identitást, adj nekem folytonosságot, de adj nekem transzcendenciát és rejtelmet és áhítatot s mindezt egyben. Adj nekem nyugalmat, adj nekem izgalmat. Adj nekem újat, adj nekem megszokott régit. Adj nekem kiszámíthatóságot, adj nekem meglepetést. És mindezt adottnak vesszük, és már csak a szexuális játék és a csábos alsónemű hiányzik az üdvösséghez.